Page 20 - THE MARKET WHISPERER-Magyar
P. 20

Előszó

A krach

Életem 36. évében három leány nincstelen apja lettem, akik közül a
legfiatalabbik akkor három hónapos volt. A vállalkozás, amit 13 éven
át építgettem, egyszer csak szertefoszlott. Üzlettársam, aki még előttem
felismerte a fenyegető problémákat, elsikkasztotta a közös bankszámlánkon
maradt, utolsó néhány ezer dollárt. Az alkalmazottaink leléptek. A
nyakamban pedig ott maradt mintegy fél millió dollárnyi adósság a
bankok és a beszállítók felé. S hogy miben úsztam még az adósságaim
mellett? A könnyeimben!

   Senkinek se kívánom, hogy ekkora zuhanást éljen át. Hamar rájöttem,
hogy az anyagi gondok lelki és érzelmi nyomást is okoznak: depressziót,
ami abban nyilvánult meg, hogy nem volt étvágyam, nem éreztem
motivációt a munkára, és egyre nehezebben tudtam aludni. Fogalmam
sem volt, hogyan tudnék megbirkózni ezekkel a problémákkal. A
menedzsment-szakirodalom, amit olvastam, csak azzal foglalkozott,
hogy„ hogyan legyünk sikeresek” és„ hogyan keressünk milliókat”. De ki
látott már olyan könyvet, amelyik milliomosoknak ad tippeket? Ennek
kétségkívül az az oka, hogy a„ vesztesektől” senki nem várja el, hogy
könyvet írjanak, és nem gondolnánk, hogy érdekes élettörténeteket
tudnának mesélni magukról. De amúgy is, ki akarná elolvasni egy
lúzer történetét...

   Érdekes módon az összes üzleti tanácsadó, akik az évek során
jövedelmüket nekem köszönhették, felszívódtak, mihelyt a pénzforrások
   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25